A Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség szervezésében a Pécsi Hittudományi Főiskola adott otthont annak a Háló 153 Fesztiválnak, amelyre olyan személyiségeket hívtak meg előadást tartani, akik hitelesen tudnak tanúságot tenni a hitükről, és arról a küldetésről, amelyet végeznek ebben a bonyolult világban.

Ilyen vendég volt Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, akit nagy öröm volt élőben látni és hallgatni, aki evangéliumi példák mellett személyes élményeit és intelmeit is megosztotta velünk. Hallhattuk, hogy nagy küzdelmeket, kereszthordozást ő is megélt, valamint, rávilágított arra, hogy mi is elég erősek vagyunk ahhoz, hogy bármit véghez vigyünk az életben. Kezdve attól, hogy tanulnunk kell, akkor is, ha még nem értjük, miért kell mindent bebifláznunk, amit tanítanak, pedig ezek érlelnek, kitartóbbakká és céltudatosabbá tesznek. Mi azért tanulunk, hogy jó pedagógusok, házastársak és szülők legyünk, illetve, hogy közösséget építsünk és jobb világot teremtsünk.

Sok emberrel találkozott Csaba testvér, akik elakadtak az életben, hiányzott valami, és ez a hiány visszavezethető egy olyan lelki-szellemi alapra, amelyet a nevelkedés során, egészséges családi burokban elsajátíthattak volna. Ezért álmodta és valósította meg a Szerelem tanösvény című programot, amely megszólítani kívánja a párválasztás előtt állókat és a házasságban élőket egyaránt. Itt megtanulhatjuk, mit jelent ismerkedni, udvarolni, mi az önismeret, hogyan kell döntést hozni.

Felmerül a kérdés, hogy hol van az emberi képesség határa? A nehéz idők próbára tesznek, feladatokat kell megoldanunk, nagyon sokat és nagyon gyorsan. Fontos lenne a jókedv területén tudatosan építkezni, ugyanakkor a problémák megoldásának területén is erőt kellene gyűjteni. Olyan izgalmas, ahogy nagycsütörtök éjszakáján Jézus meglátogatta a mennyei Atyát. Nem mondta az Atya, hogy jól van, fiam, ebből elegünk van, váltsa meg a világot az, aki akarja. Nem írta meg a házi feladatot Jézus helyett, nem oldotta meg a problémát helyette, egy jó apa nem csinál ilyet. Ehelyett megerősítette Jézust, akinek volt ereje másnap vállára vennie a keresztet. Képes volt azt mondani a kereszten, hogy atyám, bocsásd meg nekik, kicsit elkapkodták a dolgokat, de nem rosszak ezek a fiúk, majd belejönnek! Nem az a lényeg, hogy én miben hiszek, sőt, az sem, hogy Ferenc pápa miben hisz. A lényeg, hogy Jézus miben hitt. Karácsony éjszakáján el mert jönni közénk, hogy megváltsa ezt a világot, mert bízott az emberiségben, mindannyiunkban. Megszólított bennünket, ránk bízta az Evangéliumot, ahogy annak idején az apostolokra.

Csaba testvér újabban sokat elmélkedik a Fájdalmas Szűzanyán, aki mindannyiunkat vár a tű fokán túl. A megpróbáltatások és kínok, a sebek sok mindent lefaragnak az emberről, lefaragják a nem odaillő dolgokat. A tű fokán túl vár bennünket az Isten, és ebben leledzik a misztika, hogy hogyan vezeti Isten a lelkünket. Roppant izgalmas az élet. Egy életünk van, merjük belevetni magunkat. A világ összedől, ha nem nyitjuk meg szívünket egymás felé.

Zárásképpen egy hasonlatot hozott a kútról. A kút ugyanis akkor él, akkor termelődik belé a víz a hajszálereken keresztül, ha rendszeresen kimerik. Ha nem merik és a víz elkezd pangani, az erek beomlanak, a kút kiszárad. Minél rendszeresebben merik a vizet, annál élőbb lesz a kút. Így működik ez nálunk embereknél is. Hát ne kíméljük magunkat, merjünk tanulni, feladatot vállalni, közösségi életet élni: kimerni mindazt a forrásvizet a lelkünk kútjából, amellyel életet adhatunk mások számára.

Gere Dániel
PPHF