2022. november 25. és 27. között lelkigyakorlatot tartottunk a Sacré Coeur nővéreknél Mánfán, a MaranaTha Lelkigyakrolatos Házban. Péntek délután a pécsi autóbusz-állomáson megismerkedtünk a 16 résztvevővel, majd közösen utaztunk Mánfára, ahol a nővérek nagy-nagy szeretettel fogadtak bennünket. Miután odaértünk, a regisztrációt követően szentmisére került sor, melyet Kovács Józsi atya, egyetemi lelkész mutatott be a Lelkigyakorlatos Ház kápolnájában. Az első este során ismerkedős játékok segítségével kerülhettük közelebb egymáshoz. A nap zárásaként Hajni nővér és Mariola nővér záróimájával vizsgálhattuk meg istenkapcsolatunkat.
Szombat reggel imával indíthattuk a napot, melyet szintén a nővérek vezettek. Reggeliztünk, majd Hajni nővér a természetbe invitált minket, egy varázslatos szemlélődő, elmélkedő sétán vettünk részt. Ezalatt lehetőségünk adódott rácsodálkozni a teremtett világ szépségeire, valamint elmélyíteni a kapcsolatunkat egymással és Istennel. Ezután szentmise következett, melyen Józsi atya értékes gondolataiból töltekezhettünk. Az ebéd után különböző programok közül választhattak a résztvevők: ezek közül a legnépszerűbb a csodapatika volt, ahol Hajni nővér minden egyes érdeklődőt lelki táplálékkal látott el. A délután folyamán egy új imamódot is kipróbálhattunk: ez volt a táncima, melyben körtáncok által kapcsolódhattunk Istenhez. Ezt követően Józsi atya által vezetett bibliaolvasás következett. A 10. zsoltárt, továbbá Izajás próféta könyvének 11. és 12. fejezetét próbáltuk meg a lehető legrészletesebben befogadni. Józsi atya később arra kért bennünket, hogy válasszunk ki egy olyan bibliai igeszakaszt, mely alapján a következő időszakban formálni szeretnénk az életünket. Ez egyrészt fejlesztette az önismeretemet, ugyanis azt a részt kellett megtalálnom a Bibliából, ami a abban a pillanatban a legfontosabb mondanivalóval bír számomra, másrészt a többiek idézetei által sok hasznos gondolattal gazdagodtam. Este szentségimádásra került sor a kápolnában. Szívmelengető volt látni és érezni, ahogy imádkoztunk az Úrhoz egymásért. A csend és a zene aránya tökéletes volt ahhoz, hogy ráhangolódjunk az adventi időszakra, mely ezen az estén vette kezdetét. A szívünkben mindannyian rátérhettünk arra az útra, mely pár hét múlva Krisztus születéséhez vezet minket. Miután a szentségimádás véget ért, elcsendesedés következett: mindenki egyénileg elmélkedhetett arról, hogy hol is áll a Krisztus iránti elköteleződés útján.
A vasárnap reggel ismét imával indult, ahol meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún. Ezen a napon is fontos szerepe volt a táncnak: ezúttal nem a táncima, hanem a Kötéltánc című film révén. Miután megnéztük, Józsi atya vezetésével hosszasan vitatkoztunk a film teológiai és pszichológiai üzenetéről. Az ebéd után a lelkigyakorlatot szentmisével zártuk, melyen advent első vasárnapját ünnepeltük. Ezután már csak az összepakolás és az elbúcsúzás volt hátra. Mindannyian nagyon hálásak vagyunk Hajnalka és Mariola nővérnek, a Sacré Coeur nővéreknek és Józsi atyának, hogy e néhány nap alatt a pécsi egyetemisták lelkileg egészen feltöltődhettek.
Fábián Bence